Egy biztos: a szeptember kilencedikei bejelentés nem az új iPhone 6 modellekről lesz főképp emlékezetes. Az újonnan bemutatott Apple Watch segítségével a cég immáron egy teljesen új piacra lépett be. Márpedig, amikor az Apple belép egy piacra, akkor az a piac robbanásszerűen megnő. Vajon elég lesz ehhez az Apple Watch?
Az óra nem sikerült annyira futurisztikusra, mint amennyire annak vártuk -legalábbis a rajongói renderek alapján. Az óra teste ugyanis téglalap alakú fémházból és egy zafír üveglapból áll. Az óra és a szíj anyaga is választható és variálható. Az Apple Watch használatához egy iPhone-ra is szükség lesz, ami lényegében érthető, hiszen számos funkció a telefonon fog futni. Az óra felülete és kezelése is teljesen szakít az iPhone-ban megszokottakkal. Az óra kezelésének nagy része ugyan itt is az érintőképernyőn zajlik, azonban az óra oldalára egy tekerő tárcsát, “koronát” is szereltek, amivel a demó alapján főleg zoomolni és lapozni fogunk. Ez a korona szolgál még home gombként is. Az ötlet nem rossz, hiszen ilyen kis méretben nem lenne kényelmes a kétujjas nagyítás, valamint ezzel pontosabban lehet majd irányítani. A kijelző immár nem csak az érintéseket, de a nyomást is képes érzékelni. A nyomás lényegében az opciókat hossza fel. Az óra szoftvere sem hasonlít az iPhone-ra. A kezdőképernyő kör alakú ikonokból áll, az óralapok cserélhetőek, némelyik még animált is.
Az óra fitnesz és pulzusmérő funkciókat is fog kapni, de emellett több száz alkalmazás lesz rá elérhető. Az óra töltése egy MagSafe csatlakozón keresztül történik majd. Az akkumulátoridőről sajnos nem derült ki semmi információ, pedig az nagyban eldöntheti majd az eszköz sorsát.
Az Apple Watch nem durrant nagyot. Lényegében nem mutatott olyat, amit ne talált volna már ki valaki. Amiben az Apple Watch mégis kiemelkedik a mezőnyből az az, hogy ők rájöttek, hogy az óra valahol ékszer is kell legyen. A korábban bemutatott órák hiába vannak teljesen rendben funkcionalitás terén, ha nem vehetőek fel akármilyen alkalomhoz. Egy műanyag sport dizájnú órát senki sem venne fel szívesen egy tárgyaláshoz. Itt jön képbe az Apple-nél eddig soha sem látott mennyiségű opció. Aranyórát szeretnél? Parancsolj! Sportoláshoz szeretnél órát parancsolj! Tárgyalásra is szeretnél benne járni? Tessék, itt egy másik szíj! Nem szeretnék elveszíteni a piac nagy részét szimplán azért, mert az adott dizájn nem tetszik az embereknek. Pontosan ezért két méretet is kiadtak az órából. Logikus, hogy a hölgyek nem fognak ugyanakkora órával járni, mint az izmosabb karú férfiak.
Az Apple-nél mindenképp változott a hozzáállás, és ez rendkívül pozitív. Gondoljunk csak az iOS8 custom billentyűzeteire, a nagyobb iPhone-ra vagy a mostani hatalmas Apple Watch választékra. Az Apple-nél egy új korszak kezdődött, Tim Cook korszaka.
Forrás: Apple.com
Jo otlet. De eddig gagyinak tunik. A cserelheto pant viszont: VEGRE VALAKI RAJOTT, hogy kutyanak se kell muanyag jatekora…
Apple Watch vélemény http://t.co/fTyiWSzVN8