Menu
Categories
Huawei G8 teszt
2016.01.15. Android

P1210628A Huawei a Mate sorozat legújabb zászlóshajója, a Mate S okostelefon berlini bemutatóját felhasználva a nagyközönség elé tárta a Huawei G8-at, az első, ujjlenyomat olvasóval rendelkező középkategóriás okostelefont. De mit hoz ezen kívül? Kiderítjük.

Régóta tudjuk már, hogy a Huawei cég, „telefongyártó részlege” nyakon taposta a mozdonyvezetőt és dinamitot pakolt a kazánba.

Nem csak a felső, de a középkategóriába is felsőkategóriás tudással rendelkező készülékekkel kezdték el szórni a piacot. A lavina hajnalán én magam is beruháztam egy Huawei P6-ra, ami annyira megtetszett, hogy vadonat újonnan vásároltam meg. Hamar kiderült, hogy a max fél napos akkuidő nem elegendő így kettő hét múlva már az akkori csúcskészülékek közül váltottam egy HTC One M7-re.

P1210620

Pedig elhihetitek, hogy rendesen átvizsgáltam néhány kihelyezett készülék segítségével a készülék tudását. Nos, az akksiidő kivételével. Ezzel arra célzok, hogy egyébiránt a maga tudásával minden igényemet kiszolgálta. A kamerája megfelelt, a rendszer tudása – lévén, hogy régen sok telefonom használtam miui romot – kielégítő volt és bármi amit elvártam hasított, akárcsak a fénykard sötét nagy úr – nem Voldemort – fiának alkarján.

P1210626

Így van ez a mai Huawei készülékekkel is. A rendszerük lassan már megszokható módon mindent tud és kategóriáktól függetlenül ugyanúgy néz ki minden készüléken. Beállíthatjuk minden program és folyamat hozzáférési jogosultságait kezdve a telefonon belüli adathozzáféréssel egészen a wifi/mobilnet internetelérésig. Számolja, hogy melyik alkalmazás mennyit fogyaszt és ez alapján akár automatizált, akár kézzel beállított megoldásokkal szabhatjuk, meg mi futhat és mi nem a háttérben. A szoftverről ennyit. Egy kis betekintés az adatokba.

P1210623

Huawei G8
Hálózat GSM/HSPA/LTE
Méret 152 x 76.5 x 7.5 milliméter
Súly 167g
OS verzió Android 5.1 + Emotion UI (lesz 6.0 is)
Proceszor Quad-core 1.5 GHz Cortex-A53 & quad-core 1.2 GHz Cortex-A53 + Adreno 405 gpu
Ram/Tárhely 2GB/16GB vagy 3GB/23GB
Kijelző 5,5″ @ FullHD (1080×1920) IPS
Kamera 13Mp, autófókusz, f/2.0, BSI, OIS, dual(tone)-led
Akkumulátor 3000mAh
Egyéb ujjlenyomat olvasó

A táblázatból egyértelműen kiesik, hogy ez egy manapság, szinte átlagosnak mondható hardver. Épp ezért nehéz különbséget tenni a ma piacon futkorászó modellek között. Ma már fontosabb a hardver minőségét ellenőrizni. Utalok ezzel a kamera, kijelző, hangszóró vagy a ház anyaghasználatának minőségére illetve a kialakítás „logikusságára”.

P1210639

A G8 jóformán mindegyik kitételnek megfelel. Részemről az egyik, egyébként idővel megszokható probléma, a ház simasága. Bizonytalan a fogása, gyakorolni kell, hogy az ember magabiztosan tartsa a kezében. A kamera minősége sem hibátlan, de a képek szerintem a szintet bőven megütik és a fényképezés folyamata is zsinórban megy, ahogy nyomkodom. A huawei kamera alkalmazása nekem nem a kedvencem, számomra kissé logikátlan és kényelmetlen a kialakítása, de ez a legkevesebb, bármikor feltehetek egy másikat. Alapvetően nincs vele gond. A kéttónusú dupla kameraled kellemes színt generál itt is, használatukkor jók a kép színei.

P1210627

Mint említettem a rendszer gyors és kvázi hibátlan. A híres „középkategóriás ujjlenyomatolvasós” címszót sem ok nélkül érdemelte ki. A hátlapján, a kamera alatt elhelyezett kis szenzor olyan szintű pontossággal működik, hogy az elképesztő. Idegen kezet még véletlenül sem enged be, ellenben az előre jóváhagyottat bármilyen szögben, akár 20%-os felületi érintkezés után is beenged, nagy ívben tojva a koszos vagy vizes felületre.

P1210636

A felismerésben természetesen a rendszer illetve az alá pakolt hardver, azaz a processzor az ami osztozik a sütin. Az összes – a poén hogy nem túlzok – csúcskészüléket kipróbáltam korábban. Egyiken sem volt gyorsabb az ojjlenyomattal történő feloldás. Ha csak koppintok egyet az ujjammal az érzékelő lapkán, a kijelző már világít, a rendszer pedig azonnal rendelkezésre áll. Simán aranyérmes alakítás.

P1210636 P1210630

Befejezésül, a sok sok pozitívum mellé adok egy negatívumot. Negatívum meg nem is, ezt mindneki döntse el maga. A középkategóriás készülék amiről most beszélünk, magyarországon nettó 150ezer forintos áron mozog. Bárhogyis nézem ez már lazán a felsőkategóriás ármező közepén van, ami elég nagy szégyen. A tudását tekintve sem adnék ki érte szívesen ennyit, de tény, hogy ezen az áron ezzel a tudással megállja a helyét a többi között.

P1210625

Vélemény, hozzászólás?
*